|
TARTALOM
Jelentése van - interjú Anu Tali karmesterrel - Professzionalizmus és különleges hangzás jellemzi a Nordic Symphony Orchestrát. Tizenöt nemzet tagjaiból álló projekt alapú zenekarként, hogyan képesek mégis állandóan ezt a magas minőséget biztosítani? Hogy látja a zenekar fejlődését? Mesélne a nagy vállalkozás a megalapítás körülményeiről? Eredetileg egyetlen koncertre álltunk össze, Finnország függetlenségének kikiáltásának nyolcvan éves évfordulóján, éppen tizenöt éve. Nem gondoltunk arra, hogy zenekart alapítsunk. Bolond ötlet lett volna. Akkor még csak észt és finn zenészek játszottak itt. Annyira szerettünk együtt játszani, hogy a zenészek javasolták, hogy egy zenei évadot játszunk végig. 1998-1999-er írtunk ekkor. Mára a Nordic Symphony Orchestra nemzetközivé vált. ![]() Amikor vendégként karmesterkedem valahol, vagy a zenekar menedzsere (aki alapító is egyben, és hát az ikertestvérem) találkozik egy széplelkű zenésszel, aki a karrierje kezdetén áll, akkor mindig meghívjuk ezeket a csodálatos embereket velünk játszani. Sokat jelent számunkra, amit csinálunk. Annyi energiánk van, mint egy rockbandának, elképesztően szeretjük és élvezzük, amit csinálunk, és ez összekovácsol minket. Jelentése van. - Grieg, Siubelius két ismert figura a zenetörténetben, de volna kedves bemutatni számunkra Arvo Pärtot? Mi a szerepe a kortárs zenében? Arvo Pärt kétségtelenül korunk egyik kiemelkedő zeneszerzője, talán az egyik legkiválóbb. Észtként külön büszke vagyok erre. A sajátos és egyben személyes zenei nyelvezete nemcsak a klasszikus zenére hatott nagymértékben, hanem könnyűzenei műfajok, a popzene, a rockzene és a filmes szakma is figyelemmel kíséri munkásságát. Határtalan és nemzetközi, ám ugyanakkor sajátos jegyeiről összetéveszthetetlen. Számomra, és azok számára, akik együtt dolgozhatnak vele, sokkal többet jelent, mint egy zeneszerző. A zenéje, a személyisége, emberi kommunikációja továbblép a szerepén, mélyebbre hatol. Azt hiszem, ez végül eljut a közönséghez is. A zenekarunk közeli és különösen jó kapcsolatot ápol Arvo Pärttal, de más alkotókkal is együtt dolgozunk Erkki-Sven Tüür or Tõnu Kõrvits is rendszeresen szerepel programjainkban. - Különféle stílusokat ötvözni kockázatos vállalkozás, a Nordic Symphony Orchestraa számára ez mindig jól sikerül, az Önök vállalkozása egész egyedi, bizonyos értelemben spirituális vállalkozás. Milyen szempontok játszottak szerepet az idei év programjának összeállításában? Minket Nordic Symphony Orchestranák hívnak, és a budapesti látogatásunk középpontjába azt állítottuk, hogy egy igazi skandináv programot hozzunk el. Megítélésünk szerint a legjobbjainkkal jöttünk, és hát bízunk benne, hogy szeretni fogják: Sibelius, Grieg, Pärt és talán egy kis meglepetést hallhatnak Budapesten. ![]() - Visszatérve Arvo Pärtra, segítene megérteni a tintinnabuli jelentését? Arvo Pärt zenei nyelve lélegzetelállítóan sokat változott az elmúlt években. Kezdeteben neo-klasszikus stílus volt rá jellemző később a kromatikus (twelve-tone technique) és a serialism, a hetvenes években pedig már elképesztő egyszerűséggel írható le a munkássága. Egyes hangok és a hármashangzatok jellemzik ezt a korszakot. Ő úgy fogalmazta meg, hogy rádöbbent, hogy egyetlen szépen eljátszott hang, vagy éppen egy pillanatnyi csönd, elégséges. Ennek tükrében minimális stílusban komponált, egy hangnem, változatlan ritmus. Ezt tintinnabulinak nevezte el, „kicsi harangok”-at jelent latinul, találó név mivel az egyes hangok a harang hangjára emlékeztetnek. Az első és talán legismertebb tintinnabuli a „Frates” és „Cantus”. Játszani fogjuk őket! - Hogyan jellemezné a saját karmesteri stílusát? Italy Taglam „karmester-tipológiájában” hová sorolná önmagát? Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs. Úgy gondolom, hogy nagyon nehéz – ha nem lehetetlen – bárkit egy típus vagy stílus alapján kategorizálni. A legjobb tudásom szerint közvetítem a zenét, elérem és meghallgatom a zenészeimét és (a legjobb értelemben) megértettem velük magam. És remélek, illetve bízom benne, hogy mindez elég. - A zeneterápia egy dinamikusan fejlődő terület a medicinában (bizonyos típusú alvászavarokra terápiás céllal és bizonyos pszichoterápiákban is használják). Hogy látja a zeneterápia, szerepét, jövőjét? A zeneterápia felfedezésre váró terület, teljesen önálló világ a zene univerzumán belül. Bízom benne, hogy a jelenlegi kutatások csak a kezdetei a zene orvosi és pszichológiai hatásának, befolyásának. Szentül hiszek a zene erejében és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. A zene nemcsak a mindennapi gondokon vezet át, hanem megvan az a különös sajátossága – ha úgy tetszik tudása –, hogy elérje, megérintse a rendkívül összetett és különböző emberi személyiséget, az elmét és a lelket is. - Játszott már Budapesten? Nem, soha nem adtam koncertet Magyarországon, és a zenekarunk sem adott még elő. Nagy várakozásokkal nézek a budapesti előadás elé. Magánemberként már voltam kétszer is ott, és egyből beleszeretettem a helyi emberekbe és a kultúrába, no meg az országuk szépségébe. Kockázatos túlegyszerűsítés, de azért elmondhatom, hogy az magyar ételek és borok nagy rajongója vagyok. Köszönöm az interjút! Sas Gábor eLitMed.hu Fotók: Nordic Symphony Orchestra Nordic Symphony Orchestra: Arvo Pärt, Grieg, Sibelius 2011. november 27. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Km.: Mihkel Poll (zongora) Vez.: Anu Tali Arvo Pärt: Cantus in memoriam Benjamin Britten Grieg: a-moll zongoraverseny, op. 16 Sibelius: II., D-dúr szimfónia, op. 43 |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A nyomor bugyraiban Jól fizető állását önkéntes munkára cserélte - Nyomor közeli élmények a szabadságért cserébe
Tovább
Borderline és stigmatizáció Dr. Ratkóczi Éva személyközpontú- és kognitív-viselkedésterápiás kiképző pszichoterapeutát kérdeztük a borderline személyiségzavar megjelenítésének jellemzőiről.
Tovább
Húsz év a tehetségekért A tehetség minden téren egyik legfőbb kincsünk. Az egész oktatási folyamatban jelen kell, hogy legyen az idevágó figyelem. A tudományos művészeti és társadalmi fejlődés, haladás záloga.
Tovább
Az önazonosság lehetőségei Palya Bea előadóművész beszél a valóság és a mese kapcsolatáról, az önkísérletekről, az élet és halál összefüggéseiről.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |






