|
TARTALOM
Életmentő sportstadion A nagy meccsek, sportversenyek színhelyén nem ritka, hogy sportolók, vagy nézők körében előfordul azonnali segítséget igénylő szívgyógyászati esemény. Az Európai Kardiológusok Társasága (ESC) bizottságot hívott össze, hogy Európa sok érdeklődőt vonzó sportpályáin a szívgyógyászati életmentés feltételeit biztosítsák. Az ESC szakértői az Európai Unió 190 legnagyobb labdarugó pályájának egészségügyi fölkészültségét megvizsgálva azt találták, hogy a legtöbb helyen kevés túlélési esélye van annak a nézőnek vagy játékosnak, aki hirtelen szívhalál miatt összeesik. A statisztikák szerint az 50 000 nézőt befogadó stadionokban minden öt-tíz mérkőzésre jut egy ilyen haláleset. Ezért szó szerint élet-halál kérdése, hogy mennyire működőképes ilyen esemény bekövetkezésekor a stadion egészségügyi szervezése. Mats Borjesson svéd professzor, a bizottság vezetője hangsúlyozta: „Megfelelő felszerelés és szervezés jóvoltából a hirtelen szívhalál esetek túlélési esélye 5 százalékról 60 százalékra növelhető. Reméljük, hogy jelentős javulás ezen a területen is várható, ha az egészségügyi kormányzatok és a sportpályák vezetői közös erővel megteszik a szükséges lépéseket”. A szakemberek javasolják, hogy minden stadionban legyen megfelelő sportegészségügyi képzettséggel rendelkező orvosigazgató. A pálya vezetésével gondos és minden ott dolgozó számára ismert útvonalat kell kidolgozni a legkönnyebben elérhető gyógyintézethez, és az ehhez vezető kijáratokat mindig szabadon kell hagyni. Egy tavalyi vizsgálat igazolta, hogy a hirtelen szívhalálból azonnal elkezdett újraélesztés technikáját a sportpályán dolgozók közül is kevesen ismerik és a perceken belül használatra kész defibrillátor vagy egyáltalán nincs, vagy olyan helyen van, ahol elzárva tartják és nehéz a stadion távoli részére elvinni. Alapvető követelmény, hogy a rosszullét kezdetétől legkésőbb öt percen belül minden újraélesztéshez szükséges eszköz elérhető legyen, miközben az első perctől kezdve folyik az alapvető, kézi újraélesztés. Sok néző, 50 000 sportkedvelő esetén egy-két ügyeletes orvos jelenléte tanácsolt. Minden 10 000 jelenlévőhöz legalább egy ápolónővér kell, aki képes elsősegélyt nyújtani. Jól szervezett telekommunikációs rendszerre van szükség. A stadionban is kell átmeneti ellátásra betegszobának lenni - tanácsolják a szakemberek, akiknek állásfoglalását az European Heart Journal közölte. 2011. 07. 05. Forrás: MTI Kapcsolódó anyagok: LAM Extra Háziorvosoknak - 2010;2(2) Sportolók hirtelen szívhalála LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2009;19(02) Sportolók hirtelen szívhalála Ahogyan a kísérletes szív-elektrofiziológus látja A hirtelen szívhalál kockázatának nem invazív előre jelzése LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2005;15(5) Az újraélesztés időszerű gyakorlata és kérdései LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2007;17(11) Percenként száz nyomás a mellkasra Beszélgetés Matos Lajos szívgyógyásszal |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A nyomor bugyraiban Jól fizető állását önkéntes munkára cserélte - Nyomor közeli élmények a szabadságért cserébe
Tovább
Borderline és stigmatizáció Dr. Ratkóczi Éva személyközpontú- és kognitív-viselkedésterápiás kiképző pszichoterapeutát kérdeztük a borderline személyiségzavar megjelenítésének jellemzőiről.
Tovább
Húsz év a tehetségekért A tehetség minden téren egyik legfőbb kincsünk. Az egész oktatási folyamatban jelen kell, hogy legyen az idevágó figyelem. A tudományos művészeti és társadalmi fejlődés, haladás záloga.
Tovább
Az önazonosság lehetőségei Palya Bea előadóművész beszél a valóság és a mese kapcsolatáról, az önkísérletekről, az élet és halál összefüggéseiről.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




