|
TARTALOM
Kezd kiveszni belőlem az optimizmus – dr. Jermendy Györggyel beszélgettünk  Némi aggodalommal figyelem az egészségügy helyzetét, és kezd belőlem az optimizmus kiveszni. Az évtizedek alatt felhalmozódott gondok megoldása nélkül nem lehet elérni átütő eredményt elérni – mondta dr. Jermendy György a szakmai kollégium belgyógyászat, endokrinológia, diabétesz és anyagcsere-betegségek tagozatvezetője. – Hogyan látja szakmája helyzetét? A Magyar Diabetes Társaság hosszú éveken át komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy cukorbeteg-gondozás széles körű és magas színvonalú legyen. Az eredmények azt mutatják, hogy álljuk a nemzetközi összehasonlítást. A diabétesz kezelésében is a gyógyszerek és az eszközök európai színvonalon állnak. Megfelelő a szakemberek képzettsége. Körülbelül 400 minősített diabetológus orvos dolgozik az országban, közülük 40-50 gyermek diabetológus. Kiadtuk a szakmai irányelveket, terjesztjük a nemzetközi kongresszusokon hallottakat. Egyszóval a diabetológiai ellátás kapcsán pozitív a kép, de ez nem mondható el a magyar egészségügyről – mondta dr. Jermendy György a Bajcsy –Zsilinszky Kórház III. Belgyógyászati osztályvezetője. –. Némi aggodalommal kísérem figyelemmel az eseményeket és kezd belőlem az optimizmus kiveszni. Ismét az intenzív szervezési és optimalizálási kérdések vannak a középpontban. Az a benyomásom, hogy ez a pénztelenség leplezésére szolgál. Érdemi változást csak az évtizedek alatt felhalmozódott gondok megoldásával lehet elérni. – Melyek a legégetőbb problémák? Nyilvánvalóan az orvosi vizsgálatok TB általi beárazása. Egy beteg ambuláns vizsgálatáért négy Eurót kap az intézet Magyarországon, míg Nyugat-Európában ez az összeg sokkal magasabb. Hazai társadalmi szinten nagy gond, hogy az orvosok fizetése alulról sem közelíti meg egy szakmunkás órabérét. Például az önállóan működő diabétesz szakrendelések csak veszteségesek lehetnek, mert nem tudják kitermelni a dolgozók fizetését és a fenntartási költségeket. – Megfelelő a szakember létszám? A munkához megfelelő munkatársak kellenek, de látom a környező kórházakban, társosztályokon, hogy kevés a fiatal szakember. Megoldatlan a fiatalok pályamodellje, lehangoló a klinikusok helyzete. Drukkolok a rezidenseknek, hogy járjanak sikerrel terveikkel, béremelési törekvésükkel. Őket kell tekintenünk a változások mozgatórugójának. Az idősebb korosztály, mint az én korosztályom, már nem lázad a méltatlan helyzet ellen, de a fiatalok még célt érhetnek. Az egészségügy problémái a dolgozók anyagi és társadalmi megbecsülésének teljes hiányára vezethetők vissza. Amíg ezen a téren nincs javulás, nem várható változás. Naivitás azt hinni, hogy szervezéssel megoldódnak a dolgok. Húsz évvel ezelőtt azt mondták a generációnknak, hogy majd a társadalom megbecsült tagjaként megyünk nyugdíjba. Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy 20 év alatt ez nem valósult meg. Nem ritkaság, hogy a pályájukat befejező orvosoknak komoly megélhetési gondjai vannak. Most azt mondjuk, hogy majd az utánunk következő ovos generációnak jobb lesz itthon a helyzete Nincs mit csodálkozni azon, hogy ez az állítás – az eltelt 20 év fényében – hiteltelenül hangzik. – Mi a véleménye a Semmelweis Tervről? Pénz híján politikai indíttatású szervezési kérdések vannak napirenden. Igyekszem a szakmai kérdésekre koncentrálni. Nekem az a dolgom, hogy képviseljem szűkebb szakmai területemet abban, hogyan lehet a legoptimálisabban biztosítani a betegellátást, hogyan képzeljük el a szakmai minimumot, a szakértelmet, a műszerezettséget. Ki kell dolgozni, hogy a beteg betegségének megfelelően kerüljön a progresszivitási szintekre és a magasabb ellátást nyújtó klinikák több pénzt kapjanak, mint például a városi kórházak. A szakmai irányelveket a Magyar Diabetológiai Társaság ebben az évben átdolgozta. Szorgalmazzuk a rezidensek foglalkoztathatóságának felülvizsgálatát. Jelenleg jogilag deklarálva van, hogy a rezidens az egyetem 6 évének elvégzését követően (belgyógyászat esetén) 5 évig, azaz a szakvizsga megszerzéséig csak felügyelet mellett dolgozhat, ami nonszensz. Ez szakmailag nem indokolt, és nem is bírja el a magyar egészségügy. Az igaz, hogy szükség van tapasztalatszerzésre, de ezt meg lehetne határozni fél-egy évben is. A rezidensség gyakorlatilag az egyetem meghosszabbítása. A végzett orvos akkor válik igazán orvossá, amikor egy személyben viseli a felelősséget a betegéért. És ennek nem a diploma megszerzését követően 5 év múlva kell megvalósulnia. – Hogyan lehetne itthon tartani a fiatal orvosokat? Annyit tudok tenni, hogy jó hangulatot igyekszem teremteni az osztályomon, foglalkozom a fiatal orvosokkal, példát mutatok nekik és a szakma szeretetére nevelem őket. Talán nem véletlen, hogy osztályomon jelenleg három munkatársam rendelkezik PhD fokozattal, egy túl van a házi védésen, s egy jelenleg dolgozik a tézisek összeállításán. Tudomásul kell vennünk, hogy az utánunk következő generáció más szemléletű, kozmopolita, nyelveket beszél, külföldi egyetemeken tanul, látja, külföldön hogyan működik az egészségügy, és látja a hazai rendkívüli lemaradást a szemlélet, a megbecsültség és az anyagiak terén. Sajnos a médiára sem az jellemző, hogy segítene. Hírértékűnek gondolt eseményektől hangos olykor az ország, anélkül persze, hogy a részleteket az újságírók ismernék, és a hírbe hozottnak érdemi megszólalási lehetősége lenne. A negatív hatás óriási tud lenni, ezt a mindennapi betegellátás során saját magam is tapasztalom. További gond, hogy néha az benyomása az embernek, a döntéshozók nem ismerik a hazai kórházi valóságot. Mielőtt döntést hoznak az egészségügyben, érdemes lenne nekik néhány napra befeküdni egy-egy, általuk működtetett kórház olyan osztályára, ahol a betegeket a területi ellátási kötelezettség elve szerint látják el. – Hogyan működik együtt a tagozattal és a tanáccsal? Három szakember a tagozatnak és a tanácsnak is tagja, képviselve a belgyógyászatot, az endokrinológiát és a diabetológiát. Kollegiális, baráti az együttműködés, a munkamegosztás most kezd kibontakozni. Általában nekem címzik a feladatokat, a műhelymunka a tanácsban folyik. A részterületek szerint elosztjuk a munkát, előkészítjük, megvitatjuk, a kiérlelt választ a tagozat nevében én küldöm vissza a megkereső hatóságnak.  Jermendy György
|
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A nyomor bugyraiban Jól fizető állását önkéntes munkára cserélte - Nyomor közeli élmények a szabadságért cserébe 
Tovább
Borderline és stigmatizáció Dr. Ratkóczi Éva személyközpontú- és kognitív-viselkedésterápiás kiképző pszichoterapeutát kérdeztük a borderline személyiségzavar megjelenítésének jellemzőiről.
Tovább
Húsz év a tehetségekért A tehetség minden téren egyik legfőbb kincsünk. Az egész oktatási folyamatban jelen kell, hogy legyen az idevágó figyelem. A tudományos művészeti és társadalmi fejlődés, haladás záloga.
Tovább
Az önazonosság lehetőségei Palya Bea előadóművész beszél a valóság és a mese kapcsolatáról, az önkísérletekről, az élet és halál összefüggéseiről.
Tovább
|
hirdetés  hirdetés  hirdetés  |
