Boda Zoltán professzor 1972 óta a Debreceni Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinikáján dolgozik. Fő érdeklődési területe az új típusú antikoagulánsok klinikai vizsgálata akut vénás thromboemboliákban és autológ őssejtkutatás perifériás artériás érbetegségekben, mindenekelőtt Buerger-kórban. Több multinacionalis klinikai tanulmány nemzeti koordinátora, illetve tudományos bizottsági tagja. Két hazai szaklapban vezet haemostasis-rovatot.


– Milyen területeken végzett klinikai kutatásokat, mi érdekli leginkább?

– Még a hetvenes években a Willebrand-betegség laboratóriumi diagnosztikájával, a thrombocyta-aggregáció kérdéseivel foglalkoztam. Később a thrombophilia, a veleszületett és szerzett trombózishajlam kezdett érdekelni. Különösen a thrombophiliás terhes nőbetegek LMWH-védelmével foglalkoztam sokat. Ezt a témát még ma sem érzem lezártnak, örülök, hogy fiatal tanítványaimat is érdekli ez a kérdéskör. Jelenleg az új típusú orális direkt antikoagulánsokkal foglalkozom sokat, s egy teljesen új érdeklődési területem a perifériás artériás érbetegek, mindenekelőtt a Buerger-kórban szenvedők autolog csontvelői eredetű őssejtterápiája. Ebben a kórképben hazánkban elsőként végezhettem őssejtterápiát.

Az őssejtterápiával látványos klinikai eredményeink vannak Buerger-kóros betegek körében, magyar és angol nyelven mindent publikáltunk, mégsem kapunk semmiféle támogatást az újabb kezelésekhez. Persze korábban is voltak értetlenkedések, szakmai viták. Különösen az LMWH-kezelések korai időszakában kaptam sok kritikát a választott LMWH-ért, a rendszeres laboratóriumi ellenőrzés hangsúlyozásáért többen támadtak. Ma már az egyértelmű irodalmi adatok alapján ezek a kérdések eldőltek, remélem egyszer majd így lesz a Buerger-kór őssejtterápiájával is.

– Mit tekint a jelenlegi legfontosabb feladatainak?

– A hemosztazeológia elhanyagolt klinikai terület, kevesen művelik. Például a haemophilia-gondozás az ország számos megyéjében megoldatlan, vagy nem kellő színvonalú. Fontos feladat az utánpótlás, a fiatalok nevelése, képzése. Nyugat-Európában vagy az Amerikai Egyesült Államokban szinte minden nagyobb egyetemen létezik thrombosis és haemostasis részleg. Magyarországon egyedül a Debreceni Egyetemen működik ilyen profilú tanszék. Egyik legfontosabb feladatomnak a tanszék további működésének biztosítását tekintem. Legalább 3-4 fiatal kollégára van szükség, akik haemostasis témakörből szerzik meg PhD-fokozatukat, és a megfelelő szakvizsgákkal is rendelkeznek. Ez lehet az elkövetkezendő 2-3 év legfontosabb feladata.

Jelenleg folyik a debreceni II. Sz. Belgyógyászati Klinika jelentős bővítése, felújítása. Nagy öröm számomra, hogy a klinikafejlesztéssel kapcsolatos 4-5 évvel ezelőtti elképzeléseim egy uniós pályázat keretében most teljes mértékben megvalósulnak. A szemem láttára növekszik több mint kétszeresére az a klinika, ahol az egész pályafutásomat tölthettem. Jó érzés lesz egy korszerű, a XXI. század színvonalának megfelelően kialakított klinikán folytatni a munkámat.

– Ön miért éppen a hemosztazeologiát választotta?

– A hematológiának ez az ága (vascularis haematologia) sok betegségben nagyszámú beteget érint, és egyáltalában nem szakmaspecifikus. Nem tudok olyan klinikai diszciplínát említeni, ahol a haemostasis-zavarok, akár vérzékenység formájában, akár thromboembolia képében ne jelentkeznének, s ekkor bizony általában súlyos, nemritkán életet veszélyeztető klinikai állapot alakul ki. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert néhai főnökömtől, Rák Kálmán professzor úrtól rengeteget tanulhattam. Rák Kálmán, a maga korában, az ország vezető hemosztazeológusai közé tartozott.

– Hogyan tudott lépést tartani a fejlődéssel?

– Rák Kálmántól megtanulhattuk a könyvtár, a rendszeres olvasás szeretetét is. Az irodalom precíz követése nélkül jó színvonalon nem lehet sem gyógyítani, sem kutatni, sem oktatni. Ezt nagyon hamar észrevettem, s szabadidőm jelentős részét olvasással töltöm ma is. Ennek kapcsán nemcsak új ismereteket szerezhetünk, de észrevehetjük a még nyitott, megoldatlan kérdéseket saját szakterületünkön. A rendszeres olvasás sokat segít a klinikai kutatásban is.

– A munka mellett a magánélet az emberi élet másik tartópillére. Ezen a téren mire a legbüszkébb?

– Munkámnak nagyon sokat köszönhetek. Mindig orvos szerettem volna lenni, mindig izgatott valami szakmai kérdés, s ez akkor válik nagyon egyértelművé, mikor nehéz pillanatokat kell átélni. Nos, nekem ekkor is sokat segített a szakmám. A családomat illetően: 40 éve élek együtt feleségemmel, dr. Ujvárosi Emesével, akinek szintén nagyon sokat köszönhetek. Egyetlen leányunk is orvos, onkoradiológus, Németországban él. A közelmúltban együtt nyaralhattam egyelőre egyetlen unokámmal, Johannával, aki kétéves és imádom...

Dr. Lipták Judit

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

 

A nyomor bugyraiban

Jól fizető állását önkéntes munkára cserélte - Nyomor közeli élmények a szabadságért cserébe

Tovább

Borderline és stigmatizáció

Dr. Ratkóczi Éva személyközpontú- és kognitív-viselkedésterápiás kiképző pszichoterapeutát kérdeztük a borderline személyiségzavar megjelenítésének jellemzőiről.

Tovább

Húsz év a tehetségekért

A tehetség minden téren egyik legfőbb kincsünk. Az egész oktatási folyamatban jelen kell, hogy legyen az idevágó figyelem. A tudományos művészeti és társadalmi fejlődés, haladás záloga.

Tovább

Az önazonosság lehetőségei

Palya Bea előadóművész beszél a valóság és a mese kapcsolatáról, az önkísérletekről, az élet és halál összefüggéseiről.

Tovább