|
TARTALOM
Számítógépes programmal olvashatók majd a gondolatok A Washingtoni Egyetem kutatói felfedezték, hogyan formálódnak az agyban a szavak. Az eredmény áttörő jelentőségű lehet a súlyos beszédnehézséggel küzdők kezelésében. A Journal of Neural Engineering oldalain megjelent tanulmány arra keresi a választ, miként rendeződik az agy a szavak formálása során. Elektródák segítségével Eric Leuthardt és munkatársai egy olyan területet tanulmányoztak, mely az angol nyelvet kialakító 40 hang létrehozásában érintett. Felfedezték, hogy mindegyik hangnak saját elektromos ingerületi mintázata van, ezeket elemezve egy számítógépes program képes lehetne leírni az adott egyén gondolatait. A vizsgálatot súlyos epilepsziában szenvedő egyéneken végezték: mindegyikük fejét 64 elektróda segítségével vizsgálták. Az alanyoknak négy hangot kellett ismételniük: ú, a, e, és í. Ugyanakkor az orvosok a beszédért felelős területek, az úgynevezett Wernicke- és Broca-mezők aktiválását regisztrálták. Mindazonáltal ez a négy hang nem elég arra, hogy teljes mondatokat lehessen tanulmányozni, ehhez további vizsgálatok szükségesek. Leuthardt megállapította továbbá, hogy egy szignál akkor is létrejön, amikor az egyének csak az adott hangra gondolnak, azonban ez a jel a kiejtett mintától merőben különböző. Ez a jövőben felveti annak lehetőségét, hogy akár kimondás nélkül is lehessen érteni az egyén gondolatait. A módszer sokat segíthet az úgynevezett locked-in szindrómásokon, akik képtelenek a kommunikációra. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Látható agyhullámok |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A nyomor bugyraiban Jól fizető állását önkéntes munkára cserélte - Nyomor közeli élmények a szabadságért cserébe
Tovább
Borderline és stigmatizáció Dr. Ratkóczi Éva személyközpontú- és kognitív-viselkedésterápiás kiképző pszichoterapeutát kérdeztük a borderline személyiségzavar megjelenítésének jellemzőiről.
Tovább
Húsz év a tehetségekért A tehetség minden téren egyik legfőbb kincsünk. Az egész oktatási folyamatban jelen kell, hogy legyen az idevágó figyelem. A tudományos művészeti és társadalmi fejlődés, haladás záloga.
Tovább
Az önazonosság lehetőségei Palya Bea előadóművész beszél a valóság és a mese kapcsolatáról, az önkísérletekről, az élet és halál összefüggéseiről.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





