TARTALOM

 VISSZA

 


A dohányzás növeli az emlőrák miatti halálozást.


A dohányzás növeli az emlőrák miatti halálozást.


 

Philadelphiában (Pennsylvania, USA) 2010. november 8-án tartották az Amerikai Rákkutató társaság kilencedik éves nagygyűlését. Amerikai kutatók itt mutatták be vizsgálatuk eredményét, melynek során azt találták, hogy a dohányzás 39%-al növeli a mellrák miatti halálozást a nemdohányzókhoz képest. A vizsgálatba 2265 egyént vontak be, akiket átlagosan 9 évig követtek. Mindegyik beteget 1997 és 2000 között mellrákkal diagnosztizálták, 80%-uknál korai rák volt. Az egyéb rákban történő halálozás rizikója kétszeres volt a dohányzók között.
A dohányzás károsabb volt azoknál a betegeknél, akiknek HER2-negatív tumoruk volt, BMI-jük 25kg/m2 alatti, és akik menopauza után vannak.
A korábbi vizsgálatok kisebb mérete, retrospektív módja, illetve hogy nem különböztette meg a különböző mellrák-típusokat, kevésbé voltak megbízhatóak.
Az eredmények biológiai magyarázata azonban még nem tisztázott, habár laktáló, dohányzó nők tejében találtak a dohányzásból származó rákkeltő anyagokat. A cigaretta füst növeli a tumorsejtek áttétképződését és stimulálják a daganatokban az angiogenezist.

Forrás: No Doubt Now: Smoking Increases Risk for Breast Cancer Death



Szemlézte: Dr. Kis János Tibor


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Vizsgálatok az abortusztablettával

Biztonságos és hatásos módszerek állnak rendelkezésünkre a terhesség gyógyszeres megszakítására. A kombinált eljárások hatásosabbak

Tovább


Öt teszt és kezelés, amelyek biztonsággal elhagyhatók

A Choosing Wisely kampány célja, hogy az orvosok és a betegek megfontoltan döntsenek a kezelésekről, kerüljék a szükségtelen teszteket és beavatkozásokat

Tovább


Az MMR-autizmus botrány áldozatai

Dr. Andrew Wakefieldet, a közelmúlt nyugati orvosi irodalmának valószínűleg legbutább és legszükségtelenebb egészségügyi botrányának vezető szerzőjét, a General Medical Council kizárta soraiból.

Tovább


Eltérő sótartalommal árulják a gyorsételeket

Az egyes ételféleségek sótartalma különbözhet a szerint, hogy melyik országban adják el ugyanazt az ételt.

Tovább


A dohányzás növeli az emlőrák miatti halálozást.