TARTALOM

 VISSZA

 


A sztatinok fokozzák a cukorbetegség rizikóját?


A sztatinok fokozzák a cukorbetegség rizikóját?


 

A sztatinok és a cukorbetegség kialakulásának kapcsolatát vizsgáló korábbi tanulmányok egymásnak ellentmondó következtetésekre jutottak. A Lancet-ben megjelent tanulmány szerzői arra tettek kísérletet, hogy meta-analízisük során tisztázzák: van-e valódi összefüggés a sztatinok alkalmazása és a diabétesz kialakulásának valószínűsége között.

A meta-analízisben 1994 és 2009 között végzett véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálat eredményeit vetették össze, amelyek mind több mint 1000 beteg bevonásával készültek. Vizsgálódásuk során nem vették figyelembe azon betegek adatait, akik szervátültetésen vagy vérátömlesztésen estek át. A 13 sztatin-tanulmány több mint 90 ezer résztvevője közül az évek során kb. 4200-an lettek cukorbetegek.

Az elemzés azt mutatta, hogy a sztatinterápia alkalmazása 9%-kal növelte a diabétesz kialakulásának esélyét; más számokkal kifejezve 255 beteg 4 évig tartó sztatinkezelése egy extra cukorbetegséggel jár. A kutatók szerint a cukorbetegség kialakulásának ezen minimális növekedése elenyésző, ezért a közepes, vagy magas kardiovaszkuláris kockázattal bíró betegek esetében a sztatinterápia alkalmazása továbbra is ajánlott.


Szemlézte: elitmed.hu, Dr. Kis János Tibor

Forrás: Lancet (02/27/10)

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Vizsgálatok az abortusztablettával

Biztonságos és hatásos módszerek állnak rendelkezésünkre a terhesség gyógyszeres megszakítására. A kombinált eljárások hatásosabbak

Tovább


Öt teszt és kezelés, amelyek biztonsággal elhagyhatók

A Choosing Wisely kampány célja, hogy az orvosok és a betegek megfontoltan döntsenek a kezelésekről, kerüljék a szükségtelen teszteket és beavatkozásokat

Tovább


Az MMR-autizmus botrány áldozatai

Dr. Andrew Wakefieldet, a közelmúlt nyugati orvosi irodalmának valószínűleg legbutább és legszükségtelenebb egészségügyi botrányának vezető szerzőjét, a General Medical Council kizárta soraiból.

Tovább


Eltérő sótartalommal árulják a gyorsételeket

Az egyes ételféleségek sótartalma különbözhet a szerint, hogy melyik országban adják el ugyanazt az ételt.

Tovább


A sztatinok fokozzák a cukorbetegség rizikóját?