TARTALOM

 VISSZA

 


IxCardiorisk – Egy új segítő modul a családorvos megelőző munkájában


IxCardiorisk – Egy új segítő modul a családorvos megelőző munkájában


 

Családorvosi munkánk nagy része a panaszos, tünetes betegek meghallgatásával, ellátásával, kivizsgálásuk tervezésével és szervezésével, a gyógykezelés elrendelésével, ellenőrzésével telik. A másik része a napi munkának – sok esetben talán a nagyobb hányada is – mindezek adminisztrálása, azaz kartonokba írni, számítógépre vinni az eredményeket, majd különböző jelentéseket szerkeszteni az adatokból. A családorvosi főszerep eddig elsődlegesen a kialakult betegségek gyógyításában, folyamatos ellátásában volt. De lehetne, sőt kellene, hogy egy másik főszerepet is találjunk! Próbáljuk meg időben megkeresni a bajt, vagy észrevenni a rizikót még mielőtt súlyos, visszafordíthatatlan károsodások, megbetegedések alakulnak ki. Jellemzően ezek a tünetek, kockázatok a népbetegség-gyakoriságú betegségekre hívják fel a figyelmet (szív- és érrendszeri, légzőszervi stb.). A családorvos lehet klasszikusan kezdeményezője és tudatos gazdája ennek a folyamatnak, bár a páciensek megfelelő hozzáállása, együttműködése elengedhetetlen. A betegek együttműködésének javításában azonban nagy jelentősége van a motiváló információátadásnak az első találkozáskor és a gondozáskor egyaránt.

A legtöbb krónikus betegségnek vannak figyelmeztető tünetei, vagy a beteg észleli a jellemző panaszokat. Találhatunk kóros státusparamétereket (pl. emelkedett testsúly, magas vérnyomásérték) vagy laboratóriumi értékeket (magas vérzsírszint, vércukorszint). A páciensek életvitelében szintén találhatunk cardiovascularis (CV) rizikót továbbfokozó káros hatásokat (dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás, rossz étkezési szokások). Ezeken túl a családorvos ismeri az egyéni előzményeket, sok esetben a család többi tagjának is tudja a kórtörténetét. Ez a sok apró momentum, mint egy kirakójáték apró darabjai, összeadódva megrajzolják páciensünk rizikótérképét. A cardiovascularis rizikók tekintetében egyre több lehetőség nyílik standard kérdőívek, skálák, táblázatok használatára, amelyek segítségével a kóros tünetek összegezhetők, egyénre vonatkozóan objektivizálhatók. A klasszikus Framingham-kérdőívek után az európai standardoknak jobban megfelelő score-táblázatot, majd azok különböző fokú kombinációit használhattuk. Nemrégiben a még több és több paramétert felhasználó, a rizikófokokat még inkább megkülönböztető Reynold-score is napvilágot látott. Ehhez kapcsolódóan a szív- és keringési betegségek megelőzésében érintett hazai CV tudományos társaságok visszatérő konszenzuskonferenciáján időről időre újabb javaslatok, útmutatások jelennek meg, melyek alapján a CV rizikókategóriák megbecsülhetők. Bármelyiket is használjuk, következetesen használjuk és a pozitív változások felismeréséhez használjuk a kiinduláshoz viszonyított összehasonlítást, amit a beteggel is közöljünk. A pozitív változás bemutatása fogja meggyőzni a betegünket a kezelés szükségszerűségéről.

A szerteágazó napi rutin családorvosi munkában sok esetben lehetetlen az adatok körültekintő, időigényes értékelése, pedig a fenti igények már sok kollégánál fennállnak. Most az adatok értékelését, összegzését, valamint az egyértelmű rizikó stratifikáció megadását rábízhatjuk egy jó számítógépes programra és ez segítséget jelent. Ideális esetben ezt a páciensellátási „részfeladatot” a családorvosi dokumentációs programba illesztett, az alapprogrammal kommunikáló modul segítségével oldhatjuk meg a legegyszerűbben. Örömünkre szolgál, hogy egy ilyen modul az INFOMIX Kft. Visual Ixdoki programjába beépítésre került, IxCardiorisk néven elérhető és már használható, mely a Pfizer cég kezdeményezése révén jutott el a programot használni kívánó családorvosokhoz.

Mit kap a gyakorló családorvos az IxCardiorisk programtól?
Legfontosabb, hogy a cardiovascularis rizikó mérésének lehetőségére, sőt kötelezettségére hívja fel az orvos figyelmét, elsősorban a még tünetmentes, vagy kevés tünettel rendelkező betegeknél, hiszen a már nyilvántartott betegeket jobban ismerjük. A figyelemfelhívás mellett a modul másik előnye az értékek közötti kapcsolatteremtés és azok összegzése a kockázatfelmérés becslőmódszerei mentén.

Az elkészült laboratóriumi vizsgálatok eredményei, az aktuális vérnyomás-értékek, regisztrált súly, magasság, derékkörfogat-értékek automatikusan bemásolódnak a modulba, és az alapbetegségek, szövődmények figyelembevételével a modul százalékértékben megjeleníti az adott személy rizikóállapotát. Lehetőség nyílhat a korábbi mérési és rizikóbecslési eredményekkel történő összehasonlításra, sőt egy kalkulátor segítségével bizonyos kóros értékek javulásával a várható rizikócsökkenést is prognosztizálhatjuk és bemutathatjuk. Mindez a beteg szeme láttára végezhető el, szembesülhet állapotával, veszélyeztetettségével. A megjelenített rizikóbecslő-jelentés kinyomtatható, kézbe adható. Ezen túl személyre szóló teendőlista is nyomtatható a rizikócsökkentés segítéséhez. Az orvos számára kezelési útmutatás is megjeleníthető, hogy az életmód mellett gondoljon-e gyógyszeres kezelés szükségességére. A program folyamatos használatával a praxis betegeinek teljes cardiovascularis rizikó állapota feltérképezhetővé válik. Az egyes személyek többszöri rizikóelemzésével nyomon követhetők az intervenciós lépések hatékonysága, eredményessége. Reményeink szerint ezzel hatékonyabbá tehető a prevenciós munka és hosszabb távon csökkenthetők az adminisztrációs terhek is.

Mit kap a tünetmentes vagy tünetes közepes-nagy cardiovascularis rizikójú páciens a programtól?
Szembesül az állapotával, megismerheti a szív- és érrendszeri betegségek megjelenésének várható valószínűségét személyre szabottan. Láthatja a rizikócsökkentés lehetőségeit, ha szükséges, a gyógyszeres kezelés indításának fontosságát, későbbiekben a kezelés eredményességét is.

(x)
dr. Antalics Gábor
Pfizer Kft. által támogatott megjelenés


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Neuro-ophthalmologia

A kézikönyv minden érdeklő számára átfogó képet ad a neuro-ophthalmologia világában rendelkezésre álló legfrissebb ismeretekről. Különösen nagy haszonnal forgathatják a szemorvosok mellett neurológusok, idegsebészek, traumatológusok, radiológusok, cardiovascularis és stroke szakemberek. A kiadvány orientálhatja az orvostanhallgatókat, rezidenseket és a klinikusokat is.

Tovább


Elégedett betegek, könnyebb gyógyítás

„A betegeim hálásak, hogy odafigyelek rájuk és ellátom őket minden olyan információval, ami ahhoz kell, hogy jobban érezzék magukat.”

Tovább


Forecasting szeminárium

A pénzügyi tervezés során szinte mindenki készít különböző mélységű forecastot. A forecast készítése több szinten történhet. A szeminárium célja, az előrejelzések készítéséhez szükséges összes alaplépés bemutatása...

Tovább


Aceclofenackal teremthető meg az egyensúly a fájdalomcsillapítás és a kockázat között

Videointerjúnkban Farsang Csabát a nem szteroid gyulladásgátlók kapcsán a cardiovascularis, és gastrointestinalis kockázatokról kérdeztük...

Tovább


IxCardiorisk – Egy új segítő modul a családorvos megelőző munkájában