TARTALOM

 VISSZA

LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2007;17(8-9)


 


A dohányzásról való leszokás motivációs hátterének vizsgálata


A dohányzásról való leszokás motivációs hátterének vizsgálata
Susánszky Éva, Szántó Zsuzsa, Kopp Mária

 
BEVEZETÉS - Kutatásunk célja a leszokás motivációiban megjelenő különbségek feltárása a dohányzásról sikeresen leszokottak és leszokást fontolgató dohányosok körében. Összehasonlítottuk a leszokottak által adott magyarázatokat és az aktív dohányosok indokait arra nézve, hogy miért fontolgatják a leszokást. MINTA ÉS MÓDSZEREK - A tanulmány a Hungarostudy Egészségpanel adataira támaszkodik, amely egy 2002-es országos reprezentatív lakossági egészségi állapotfelmérés második hullámaként valósult meg 2005-ben. A követéses vizsgálat alapján 3701 személy adatait tudtuk értékelni. EREDMÉNYEK - A mintába tartozó személyeknek valamivel több mint a fele sosem dohányzott, egyötödük leszokott a dohányzásról, 28%- uk pedig jelenleg is dohányzik. A dohányzóknak körülbelül a fele (52%) úgy nyilatkozott, hogy fontolgatja a dohányzás abbahagyását. A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy az érintett személyek legnagyobb arányban (38-40%) a megelőzés szerepét hangsúlyozták, függetlenül attól, hogy már leszoktak vagy csak fontolgatják a leszokást. A dohányzással járó kiadásokat mint leszokásra serkentő okot inkább a fontolgatók említették, akik valóban feladták káros szenvedélyüket, inkább egészségi állapotuk romlására, bizonyos betegségek megjelenésére hivatkoztak. A betegségek közül a cardiovascularis megbetegedéseknek volt a legnagyobb szerepük a leszokásban, de a daganatos, légúti és cukorbetegség is jelentősen növelték a leszokás esélyét. A szociális környezet elvárásai, illetve nyomása inkább a nőket és az idősebbeket ösztönözte leszokásra. A dohányosok közül a párkapcsolatban élők és jobb módúak hajlottak inkább arra, hogy a szociális környezet hatását figyelembe véve fontolgassák a leszokást. KÖVETKEZTETÉSEK - Kutatásunk igazolta a szív- és érrendszeri betegségek jelentős szerepét a dohányzásról való leszokásban: bár az emberek az elsődleges prevenció szempontjait hangsúlyozták, amikor leszokási gondolataikat indokolták, valójában a másodlagos prevenció, vagyis már meglevő - többnyire cardiovascularis - betegség jelentette a fő motivációt mind a leszokásban, mind a leszokás fontolgatásában.

Kulcsszavak

dohányzásról való leszokás, egészségi állapot, lakossági kérdőíves felmérés

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tartalomjegyzék:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Metil-hidroxi-propil-cellulóz tartalmú műkönnyel és polyacrilsavat tartalmazó géllel kezelt száraz szemű betegek körében végzett összehasonlító vizsgálat

Prospektív vizsgálatunk során két, egyidejűleg alkalmazott, csepp, illetve gél hatásosságát mérjük nem-Sjögren-típusú száraz szemű nőbetegek körében.

Tovább


Humán patogén anaerob baktériumok in vitro érzékenysége tigecyclinre és a komparátor antibiotikumokra Magyarországon - Prospektív, többcentrumos vizsgálat

A hazai többcentrumos felmérés eredménye szerint a tigecyclin hatékony a bőr- és lágyrész-infekciókból, az intraabdominalis infekciókból és az alsó légúti infekciókból izolált releváns anaerob baktériumok döntő többségével szemben.

Tovább


A coronariakalcifikáció vizsgálata kettős sugárforrású, sokszeletes komputertomográfiával 1-es típusú diabetes mellitusban szenvedők körében

A kalciumpontszám (score) a coronariakalcifikáció számszerű jellemzését biztosítja. Felnőttkorú, 1-es típusú cukorbetegek körében kardiológiai tünetmentesség esetén is számítani lehet a koszorúerek atherosclerosisára. Rendszeresen gondozott, 1-es típusú diabetesben szenvedő, felnőttkorú, kardiológiai szempontból tünetmentes betegeket (n=46) vizsgáltunk. A kettős sugárforrású komputertomográfia során a kalcifikáció mértékét Agatston-pontszámban (Agatston score, AS) fejeztük ki.

Tovább


Mitől szoronganak a magyar férfiak? A férfi nemi szerep stresszjellegzetességei

Kutatásunk célja a férfi nemi szerep stresszjellegzetességeinek és az egészségi állapot, valamint a rizikó-magatartások összefüggéseinek vizsgálata volt. Munkánk a Hungarostudy 2006 vizsgálat adataira támaszkodik. A mintában a férfiak aránya 41% volt. Az Eisler- Skidmore-féle férfi nemi szerep stresszkérdőívét a válaszadók 89%-a töltötte ki, így összesen 1764 személy adatait tudtuk értékelni.

Tovább