TARTALOM

 VISSZA

LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2003;13(3)


 


Proteomika - az új kihívás


Proteomika - az új kihívás
Hudecz Ferenc

 
A proteom fogalma (proteome, protein complement to a genome) az utóbbi években vált a tudományos köztudat részévé. A proteomika a proteom, vagyis az élő szervezetben előforduló összes, szerkezetében akár a legkisebb mértékben eltérő fehérje megismerésével foglalkozó tudományterület, amely a genommal kapcsolatos kutatás mintájára, annak kiegészítőjeként jött létre, de ma már a genomikától független, önálló diszciplína. A proteomika meg kívánja ismerni a fehérjék szerkezetét, biológiai funkcióját és ezek térbeli és időbeli változását. Nemcsak úgy tekinti a fehérjét, mint izolált molekulát, hanem figyelembe veszi a fehérje és környezete közötti kölcsönhatást. Vizsgálódási körébe tartozik a fehérje eredetének meghatározása, rendszertani besorolása, a különböző forrásból származó, de azonos biológiai funkciót ellátó proteinek szerkezetének összehasonlítása, a fehérje jelenlétének vagy hiányának igazolása egészséges, illetve patológiás körülmények között. Célja - a korszerű kémiai analitika eszközeit felhasználva - az igen kis mennyiségben, illetve koncentrációban jelen lévő fehérjék kimutatása, azonosítása, szerkezetük meghatározása; a fehérjékkel kapcsolatos ismeretek taxonómiai, szerkezeti vagy funkcionális rendszerezése, a kísérleti adatok megerősítése (validálás), valamint az így képződő adathalmazok (adatbázisok) információtartalmának elemzése. Sokak nézete szerint ide sorolhatóak a proteomika módszertanával foglalkozó témakörök (például nagy érzékenységű tömegspektrometriás módszerek, fluoreszcencián alapuló mikroszkópos technikák, DNS-csipek fejlesztése stb.). Már most jól látszik, hogy a proteomika jelentősen segíti a korszerű gyógyszerkutatást és az orvostársadalmat a mainál hatékonyabb diagnosztikai eljárások és terápiás szerek kifejlesztésében.

Kulcsszavak

proteomika, proteom, fehérjeszerkezet, fehérjeelválasztás, protein-bioinformatika

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tartalomjegyzék:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Több cardiovascularis rizikófaktor kombinációs kezelésének haszna és az egytablettás forma további előnye

A Framingham cardiovascularis epidemiológiai vizsgálat tárta fel elsőként, hogy a fő rizikófaktoroknak milyen jelentőségük van a leendő cardiovascularis események kialakulása szempontjából. Arra is fény derült, hogy amennyiben több kockázati tényező párhuzamosan, együtt van jelen, akkor az egyedi tényezők fennállásakor észlelhető abszolút rizikóértéknek nem a számtani összegződése, hanem általában ennek többszöröse jelentkezik.

Tovább


A nátrium-glükózkotranszportergátlók: új gyógyszercsoport kerülhet a diabetológusok fegyvertárába

A diabetológus célja, hogy olyan antidiabetikumokat használjon, melyek a vércukorszint- csökkentésen túlmenően mérséklik az inzulinrezisztenciát, testsúlycsökkentő hatásuk van, és lehetőleg nem okoznak hypoglykaemiát, valamint nem károsítják a pancreas β-sejtjeit.

Tovább


Diabeteses láb szindróma: patomechanizmus, klinikai kép, korszerű terápia, megelőzés

A diabeteses láb szindróma a cukorbetegség jellegzetes, idült szövődménye, kialakulására mind 1-es, mind 2-es típusú diabetesben számíthatunk, elsősorban hosszú betegségtartam és tartósan rossz anyagcserehelyzet esetén. A patomechanizmusban döntően a neuropathia diabetica, kisebb részben a vascularis érintettség játszik szerepet.

Tovább


A 2-es típusú diabetesben szenvedők antidiabetikus terápiája - Az inkretinmimetikumok alkalmazásának helye

Az inkretinmimetikumok az antidiabetikumok új csoportját képezik. A β-sejteken saját receptorukhoz kötődnek, és glükózdependens módon növelik az inzulinszekréciót, ezért csak ritkán okoznak hypoglykaemiát.

Tovább