• A teljes cikk PDF-ben
  ( Letöltés: 376.1 kbyte )

Bevezetés: A percutan vesebiopszia alapvető fontosságú módszer egyes vesebetegségek diagnosztikájában, ugyanakkor ismert, hogy potenciális szövődményekkel jár. A jelen tanulmányunkban a szövődményráta, a klinikai tünetek és a biopsziával kórismézett szövettani diagnózisok közti kapcsolatot, illetve az egyes betegségek megoszlását vizsgáltuk betegcsoportunkban. Módszer: Retrospektív vizsgálatunkba 353 beteget vontunk be, akiken percutan vesebiopsziát végeztünk centrumunkban. A biopszia minden esetben ultrahangos bejelölést követően történt. A szövődmények előfordulása és a szövettani diagnózisok közti statisztikai összefüggéseket elemeztük. Eredmények: A szövődményráta (44,5%) és a betegségek előfordulása hasonló volt a korábbi tanulmányokban leírtakhoz. Szignifikánsan alacsonyabb volt a szövődmények előfordulása a diabeteses nephropathiában [likelihood ratio (LR) 0,44], valamint az akut tubularis necrosisban (LR 0,38) szenvedő betegek csoportjában. Ezzel szemben vékonybazálmembrán- szindrómával diagnosztizált betegekben több mint hatszor gyakrabban alakult ki intrarenalis haematoma a többi beteghez viszonyítva. Az arteriovenosus fistulák kialakulása több mint kétszer gyakoribb volt a vasculitises (LR 2,88), illetve az akut interstitialis nephritises betegcsoportban. Ugyanakkor a súlyos arteriosclerosisban szenvedő betegek esetében ez a komplikáció szignifikánsan ritkábban fordult elő (LR 0,46). Összefoglalás: A vesebiopsziához társuló szövődmények kialakulásának gyakorisága szignifikánsan alacsonyabb diabeteses nephropathiában, valamint akut tubularis necrosisban szenvedő betegek körében. Ezzel szemben vékonybazálmembrán-szindróma, vasculitis, rapidan progrediáló glomerulonephritis és akut interstitialis nephritis esetén a szövődmények kialakulásának a rizikója szignifikánsan magasabb, ezért ezek a betegek szorosabb monitorozást igényelnek vesebiopsziát követően. Kulcsszavak: vesebiopszia, szövõdmény, vérzés, arteriovenosus fistula

Kulcsszavak

vesebiopszia, szövõdmény, vérzés, arteriovenosus fistula

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Extra tartalom:

• Hozzászólás

 

Emlékezés Bálint Péter professzorra születésének 100. évfordulója alkalmából

Tovább

A hypertonia kezelése krónikus obstruktív légúti betegség társulásakor - A nebivolol jelentősége

A hypertonia és a krónikus obstruktív légúti betegség (COPD) együttes előfordulása egyre gyakoribb. A COPD felismerésének jelentősége a megfelelő antihipertenzív szerek megválasztása szempontjából fontos. A vérnyomáscsökkentők közül a hy-pertoniás és COPD-s betegek kezelésében alkalmazhatók a diuretikumok, az ACE-gátlók, az angiotenzinreceptor-blokkolók és a kalciumantagonisták mellett a kardioszelektív β-receptor-blokkolók is, hiszen ezek a szerek csökkentik az össz- és a cardiovascularis mortalitást. Közülük kiemelendő a leginkább kardioszelektív nebivolol, mert - amellett, hogy nincs klinikailag jelentős hatása a légzésfunkciós paraméterekre - egyéb hatásainál fogva (fokozza az NO-szintézist) kedvezően befolyásolja a COPD-ben kialakuló légzésfunkciós károsodást, hemodinamikai eltéréseket (cor pulmonale), valamint a légúti gyulladásban és endotheldiszfunkcióban szereplő lokális faktorokat is.

Tovább

A Magyar Nephrologiai Társaság hírei

Tovább

A testösszetétel és a halálozási kockázat összefüggései várólistás dializált és vesetranszplantált betegek körében

A túlsúly [testtömegindex (body mass index, BMI) = 25-30 ttkg/m2)] és az elhízás (BMI ≥30 ttkg/m2) tömeges méreteket ölt, nemcsak a fejlett, hanem a fejlõdõ országokban is. A testsúlyfelesleg önmagában vesebetegség kialakulásának fokozott lehetõségével és rosszabb életkilátások kockázatával jár. A hemodialíziskezelésben (HD) részesülõ, végállapotú veseelégtelenségben szenvedõ betegek kétharmada meghal a terápia kezdetét követõ öt éven belül. Annak ellenére, hogy a transzplantációra váró dializált betegeknek kevesebb a komorbid tényezõjük, a halálozás még mindig magas, miközben a szervdonációig évek telhetnek el. A HD-betegek esetében viszonylag egybehangzóak az adatok az úgynevezett „elhízásparadoxon” fennállásáról. Az átlagpopulációtól eltérõ módon lényegesen jobbak a magasabb BMI-értékű dializált betegek várható életkilátásai. A túlsúly és az elhízás gyakori probléma a vesetranszplantált betegek és várólistán lévõ betegek körében. A legtöbb amerikai transzplantációs centrumban nem tartják várólistán a betegeket 30-35 ttkg/m2-nél nagyobb BMI felett, és javasolják a testsúly csökkentés érdekében gyomorszűkítõ sebészeti beavatkozás elvégzését. A vesetranszplantációt megelõzõ és az azt követõen kialakuló elhízás hatásai a graft és a betegek hosszú távú túlélésére nem kellõképpen vizsgálták. A jelen összefoglalóban áttekintjük a közelmúltban megismert jelentõsebb eredményeket arra fokuszálva, hogy a testösszetétel milyen összefüggésben áll a túléléssel a várólistás dializált és vesetranszplantált betegek csoportjában.

Tovább